33 hét- tudom nagyot ugrottam.

Minden oké. Könnyedén viselem a terhességet. Lekopogom se visz ér, se hátfájás se semmi. A cukorterhelésem is rendben volt. Arra gondolok , hogy én egy nagy mázlista vagyok. Nem szenvedtem eddig olyan sokat, mint ahogyan azt mások írják. Egészen mostanáig. Na jó picit azért túlzok. De a jaj, de helyes kismamából aki kívülről persze még most is az, egy kismalaccá alakultam, legalábbis itthon. Vagy nem is tudom, hogyan írhatnám le magam.

Lássuk vázlatosan a helyzetem:

- már csak háton tudok aludni, mert ha esetleg oldalamra fordulnék a baby rögtön elkezd mozgolódni, gondolom azért, hogy jelezze, ő még ott van bent.
- ha esetleg mégis sikerül oldalt elaludnom gyakran ébredek arra, hogy vizes a fejem. Azaz nyálas. Hát igen ez valóban fúúúj. De azt jelenti, hogy nagyon jót aludtam.
- semmi értelme a munkára koncentrálni már, mert lehetetlen
- mivel éjszaka vagy háromszor megyek ki pisilni ezért teljesen felborul a napom, reggel 10-ig is eldurmolok az ágyban, mintha újra tini lennék.
- pizsiben a legszebb az élet. Az egyetlen ruhadarab, ami nem nyom, nem szorít, ápol és eltakar.
- régen még bejártad az egész várost egy nap alatt, képes voltál 12 órákat ledolgozni, most pedig csak az ágyadra tudsz gondolni.

Így érzem magam most.