Reggel 5:45-kor kelés és indulás az első vérvételre. Eddig elég beszari voltam és utáltam, hogy ha valaki elveszi azt ami az enyém. A véremet adom a hazámért című történet nekem sosem működött volna. Eddig. Munkahelyemnek köszönhetően ugyanis elég közeli kapcsolatba kerültünk. Én és a vér. Na ne gondoljatok semmi rosszra! Egyszóval most már túlélem, sőt egyszer még vért is fogok adni, bár a vénáimat nem igazán erre találták ki, de hátha megerősödnek majd. Tehát elindultam korgó gyomorral, farkas terhes éhséggel, a kori pályára fagyott utakon, hogy végre valaki, valamimet megvizsgálja. Elvégre egy hipochonder nagyon szereti, ha vizsgálgatják. A kórházba toppanva találkoztam a "kedvenc" ápolónőimmel és rögtön fel is hívtam Férjet, hogy én itt egyedül tutira nem szülök. Virágcsokor , izmos test és csupa mosoly. Ezeket kell, hogy elhozza és majd a szülés alatt bemutassa tökélyre fejlesztett udvarlási technikáját az asszisztencián. Különben ők...megesznek engem reggelire, de ezt csak a szülészeten éreztem. A vérvétel a laborban jól sikerült, bár a minőségbiztosítás igencsak hiányzik a kórházból. De nem leszek telhetetlen, mert itt viszont nagyon kedvesek voltak és tényleg sokat dolgoznak, szóval befogom a szám. Ennek ellenére, azért valami motivációs pénzeket simán bedobhatna a magyar állam szegény egészségügyi dolgozók (és most itt nem feltétlenül az orvosokra gondolok) részére, mert sokkal jobb olyan helyre bemenni, ahol mosolyogva, kedvesen várnak. Ez pedig sajnos keveseknek működik. Éhbérért, sok-sok embert, erőn felül kedvesen fogadni tudom nem könnyű. DE. Amikor pont rajtad csattan az ostor , mert nem vittél magaddal pisit. Az kellemetlen és kiszolgáltatottnak érzed magad és csúnyán beszélnek veled és soha többet nem szeretnél oda menni, beteg lenni. Nem ez a megfelelő motiváció az egészség életre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése